fbpx

15 tipp hogyan gondozzuk kutyánkat télen – 2. rész

Arthrocol

Mint azt már megtudhattuk az előző részből, télen bizony több veszély fenyegeti kutyánkat, mint azt el mernénk képzelni. Szerencsére, ez a lista segítségül szolgálhat minden lelkiismeretes gazdi számára!

Az első 6 tippet, ha eddig még nem tetted meg, az alábbi linken tudod elolvasni: 

De ne is késlekedjünk tovább a hetedik pont megismerésével…

Egész évben, de most még inkább kell ügyelnünk kutyánk bőrének hidratálására, hiszen ilyenkor az sokkal könnyebben száradhat ki és/vagy repedezhet fel. A szőrzet erősségére is egyre inkább figyelnünk kell a hőmérséklet csökkenésével, mivel jelentős szerepet játszik az állat hőszabályozásában. Mindezek mellett, szőrös gyerekünk ízületeire kell a legjobban ügyelnünk ezekben a hónapokban.  A hideg, nyirkos időben az ízületek könnyen begyulladhatnak, ami a szövet feldagadásával jár. Ez pedig nyomást fejt ki a környező idegekre. Mindez, rövid távon merevséget és kellemetlenséget okoz kis szerettünknek. Hosszú távon pedig súlyos egészségügyi következményei lehetnek. 

Mivel óvjuk hát meg kutyánk bőrét, szőrét és ízületeinek egészségét télen is? 

Omega-3-mal. 

A többszörösen telítetlen zsírsavak csoportjába tartozó omega-3: 

  • a bőrt ellenállóvá teszi; 
  • segíti a fénylő és vastag bunda kialakítását; 
  • támogatja az ízületeket.

Három az egyben… Sőt! Az omega-3 zsírsavaknak még számos más jótékony hatása is van. Például:

  • javítja az agyműködést;
  • erősíti a szív- és érrendszert;
  • energiát és vitalitást biztosít;
  • enyhíti az allergiát;
  • elősegíti a jó közérzetet.

Ezek tudatában, az omega-3-at akár a csodaszerek közé is sorolhatjuk. 

Jó, ha tudjuk, a létfontosságú elemet nem képes az állat szervezete előállítani. Így étel, vagy étrend kiegészítő formájában kell biztosítanunk négylábúnk számára. 

Ha tutira akarunk menni, válasszuk az étrend kiegészítőket. Ugyan jó néhány étel tartalmaz omega-3 zsírsavakat; azok nem mindegyikét adhatjuk kutyánknak (gondoljunk csak a csonthéjas magvakra), vagy épp az elkészítés túl körülményes (és kockázatos, például a halak szálkája miatt). 

Épp ezért, szeretném figyelmetekbe ajánlani az Arthrocol által kifejlesztett Lucy & Gus csukamájolaj arthrózisra, reumára omega-3 zsírsavakban gazdag tápkiegészítőt.

 A termék neve ne tántorítson el senkit! Nemcsak ízületi gyulladás esetén alkalmazható, hanem szőrös családtagunk általános jó egészségének biztosítására is használható. Rengeteg jótékony hatása miatt akár egész évben adhatjuk. A tél közeledtével azonban mindenképpen építsük be kedvencünk étrendjébe, hiszen a szőrzetnek, bőrnek és ízületeknek ilyenkor fokozott támogatásra van szüksége. 

Lucy&Gus

Ha érdekel Lucy & Gus csukamájolaj arthrózisra, reumára pontos összetevői, adagolása… vagy már most szeretnéd megrendelni; ezeket mindegyikét megteheted a következő linken: 

https://arthrocol.com/termek/lucy-gus-csukamajolaj-arthrozisra-reumara/.

Maradt még hátra néhány pont kutyánk téli gondozásával kapcsolatban. Ezekkel egy következő bejegyzés során fogunk megismerkedni! Addig is, szeretettel várjuk visszajelzéseiteket, esetleg kérdéseiteket komment vagy privát üzenet formájában.

Források:

https://www.dogsnaturallymagazine.com/15-winter-care-tips-for-your-dog/
https://www.thekennelclub.org.uk/health-and-dog-care/health/health-and-care/a-z-of-health-and-care-issues/omega-3/#:~:text=Omega%2D3%20is%20described%20as,important%20for%20dogs%20with%20injuries.